Veszprémi Utcazene Fesztivál

La Dinamo (ES) A La Dinamo egy teljesen őrült héttagú katalán brigád, akik nem mást művelnek, mint mindenféle összetákolt bicikliken járják a városokat és úgy zenélnek. Mondjuk, az még nem derült ki, hogy például a dobos ezt hogy csinálja, mert Funky Bike Band című videójukban csak az látszik, hogy le vannak állítva a bringák, ő meg valami tákolmányon, mint pódiumon játszik, de mindegy, majd Veszprémben kiderül. A La Dinamo „Music on Cycles” projektet egy Ander Condon nevű úriember álmodta meg – bár lehet, hogy épp ellenkezőleg: az is lehet, hogy egyszer túlkávézta magát és alvás helyett ötlötte azt ki: milyen jó lenne egy utazózenekart és művészcsoportot összehozni, akik bringáikon zenélnek. Annyira hülye ötlet, hogy muszáj volt megvalósítani, és a La Dinamo 2016 óta számtalan városban és fesztiválon lépett már fel őrült show-jával Európától Kínáig. Alapvetően funkban utaznak, és saját dalok mellett repertoárjuk nagyrészt old school funk klasszikusokból áll. Játszanak James Brownt, Kool and the Ganget, Jill Scott Heront, Funkadelicet, The Soul Snatcherst, de mash up-okban előkerül a Smoove Lenny Kravitz-cel, a Cooking on 3 Burners a Jamiroquai-jal meg a Kool and the Gang a Beastie Boys-zal és a House of Painnel, úgyhogy lesz ugrálás meg őrültködés bőven. Magassarkú cipő viselését a koncertjükre csak tapasztalt sztriptíztáncosoknak ajánljuk.

Roultazic (FR) Ha a LaDinamóról azt írtuk, akik bicikliken közlekedve zenélnek, hogy: „egy teljesen őrült héttagú katalán brigád”, akkor a Roultazicról azt kell írnunk, hogy: egy totál kattant háromtagú francia brigád. Így jellemzik magukat: „4 kerék, 1 kormánykerék, 4 pedál, 3 testvér, 254 csavar, és mindig egy, aki csavarja! Csövek, még több cső, négyzetek és körök, 3 db 12 mm-es csavarkulcs (és sohasem 13 mm-es!), egy üres tank, közben mindez ráz, ráz, nyikorog, zörög, zörög, de 120 mm-es szélességgel mindig áthalad mindenen a végén!!! Ja, a benzint az öngyújtónkba tesszük!” A három eszement francia, Olivier Darcissac (klarinét, szopránszaxofon, tuba), Jean-Michel Girard (dob) és Matthieu Mollard (billentyűk és melodika) egy egészen elképesztő tákolmányon járja a világot, megállnak, zenélnek, majd tovább állnak (és közben is zenélnek). Tisztára, mintha egy Emir Kusturica filmből léptek volna elő. Mi meg, majd ha megállnak előttünk, és zenélni kezdenek, úgy fogjuk magunkat érezni, mintha egy Kusturica-filmbe léptünk volna be. Reméljük, pitbull terriereket nem hoznak magukkal.

Reuben Stone (NZ) Az új-zélandi multi-instrumentalista csodagyerek, Reuben Stone ‒ akit már láthattunk Veszprémben –, egy egyszemélyes zenekar, mert neki nincs szüksége több emberre ahhoz, adja az ütemet, gitározzon, trombitáljon, és énekeljen rá. Érthető is, így nem kell demokratikus szavazásokon részt vennie egy együttesben, és nyilván a gázsin se kell osztoznia. Reuben egyszerűen megáll a NASA irányítóközpontjának vezérlőpultjára emlékeztető zenegépparkja előtt, és szépen felépít egy szerzeményt élőben úgy, hogy az általa keltett hangokat, az általa játszott témákat beloopolgatja, majd arra újra játszik valamit. 2013-ban találta ki magának ezt az élőben loopolgatós színpadi show-t, és azóta turnézott már az USA-ban, Ausztráliában és otthon, Új-Zélandon is. Ahogy azt legutóbbi megjelenéséből, a YouTube-ra tavaly augusztus végén feltöltött Reuben Stone Live at The Famous Gold Watch live session-ből is kiderül: Reuben Stone dubból, reggae-ből, rockból, bluesból, elektronikából, egyebekből összegyúrt zenéje fantasztikusan organikus, egy folyamatos meleg, emberi, szívből jövő zenei utazás. Ha ez a videó nem győz meg arról, hogy muszáj őt megnézni Veszprémben, akkor semmi.

Mellie Meteors (NL) Tavaly már láthattuk Veszprémben a Berlinben élő és alkotó Mellie Meteorst, de aki esetleg nem találkozott vele, annak bemutatjuk: ő egy szólóban utazó fiatalember, aki nagyon sokféle zenéből merít inspirációt és hozza létre azokból saját zenei világát. Rock, indie, electro, reggae – mind szépen megférnek egymás mellett Mellie világában, aki hol érzelmes, melankolikus, hol játékos, gondtalan dalait mélyről jövő, tiszta átéléssel adja elő, erős, karakteres hangján. 2024 év végén megjelent Some című dala is ezt bizonyítja: csendesen, szomorkásan lebegő dal a szerelemről, illetve annak múlékonyságáról, ami csak azt nem érinti meg, aki szögesdróttal a szívében született. Másik új dala, az Until Infinity Begins ennél még megrázóbb: az öngyilkosság kérdését veti fel benne, mert Európában a fiatal felnőttek között a halál harmadik leggyakoribb oka az öngyilkosság, és mivel ő is az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy az életet választja, gondolta, egy nagyon szép, költői dalban megénekli, milyen hozzáállással, érzelmekkel, gondolatokkal fogja hátralévő életét élni. Mr. Meteors bárhol tud zenélni: az utcán, underground klubokban, tengerparti fesztiválokon, de egy dologban biztosak lehetünk: mindig közvetlenül, a közönségét bevonva teszi ezt, úgyhogy az ő koncertjeiről vélhetőleg úgy távozhatunk majd, hogy szereztünk magunknak egy új barátot, vagy legalábbis egy új jó havert.

Estrela Gomes (PT) A Veszprémi Utcazene Fesztivál egyik kedvenc visszatérő vendége a portugál énekesnő, Estrela, akinek nevét csak egy ’l’ betű választja el kedvenc spanyol sörünkétől, az Estrellától, oldalt felnyírt hajával és bájos akcentusával, amikor angolul énekel, olyan, mint egy anarchista kobold. Ezen kívül van még egy igen érdekes ismertetőjele, nevezetesen, hogy szájával trombitál, de úgy, hogy ha nem nézzük, csak hallgatjuk őt, nem mondjuk meg, hogy nem áll mellette egy trombitás. Estrela, aki visszatérő vendége az Utcazene Fesztiválnak, és mára a közönség egyik nagy kedvence, több mint tíz éve zenél, úgy Európa kisebb színpadain, mint Porto utcáin, kikötőiben, esküvőin, és kiváló érzékkel válogatja meg feldolgozásait, amit fent említett bájos akcentusával ad elő, akusztikus, vagy elektromos gitár kísérettel. Például: Can’t Keep My Eyes off of You (Franki Valli), Back to Black (Amy Winehouse), Stand by Me (Ben E. King), All About That Bass (Meghan Trainor), Ain’t No Sunshine (Bill Withers), What’s Up (4 Non Blondes), úgyhogy repertoárja nagy részét vele együtt énekelhetjük majd – ahogy tettük azt tavalyelőtt is Veszprémben.

Martin Harley (UK) Martin Harley 2023-ban járt nálunk Veszprémben, akkor így mutattuk őt be: érdekes, hogy a Beatles és a Sex Pistols hazájában, az Egyesült Királyságban mennyi zenészt vonz az amerikai blues-os, country-s, déli, nashville-i zene, igaz, mondjuk, fura is lenne, ha azzal a névvel, hogy Martin Harley valaki azt énekelgetné, hogy: „láv, láv mi du”. Martin Harley több mint két évtizede zenél, eddig tíz albumot készített – köztük négyet Amerikában –, és olyannyira magáévá tette a déli roots-blues-country hangzást – amihez még az akcentusát is hozzáigazította –, hogy tényleg azt hihetnénk, Nashville alsón született, holott Cardiffban látta meg a napot – már ha aznap épp nem esett. Martin akusztikus, elektromos és slide gitáron is egyaránt tökéletesen hozza a texasi feelinget is, és amikor zenekarral játszik, kiváló zenészeket válogat maga mellé. Azóta tavaly év végén megjelentetett egy 10 számos új nagylemezt Morning Sun címmel, rajta fantasztikusan hangulatos zenékkel. A Chop Your Own Woodot például annyira jól eltalálta, annyira hiteles, hogy aligátorrá változtunk tőle, és megettük az öreget, aki a mocsár szélén kovboj kalapban vágta a fát. Ezúton is elnézést kérünk tőle. Szóval, akik szeretik ezt a slide gitáros, mocsáros delta bluest, countryt, roots rockot – meg a reggeli napfényt – nem fognak csalódni Martin Harley előadásában.

Octave Lissner (FR) Octave Lissner Párizsban született, gyermekkorában hegedülni tanult, majd iskolás évei alatt gitározni, és már akkor elkezdett saját dalokat is írni. Octave-ra olyan előadók voltak hatással, mint Nino Ferrer, Bob Marley, a Kings of Leon, Otis Redding, Bob Dylan, Leonard Cohen, a Rolling Stones és a Beatles, és így szenvedélye a rock, a folk és a soul. Ezekből gyúrja össze szépen hangszerelt, kellemes, érzékeny, lebegős, hol akusztikus popos, hol bluesos, soulos dalait. Octave eddig két albumot adott ki, Wildflower és Octave Lissner címmel, amelyeken egyértelműen megmutatja sokoldalúságát, mint eklektikus ízlésű énekes és dalszerző. Dalszövegei a szerelem, a veszteség, a felnőtté válás és a minket körülvevő világ témáiba merülnek el, és mivel tökéletes akcentussal énekel és tisztán, szövegei könnyen rezonálnak a hallgatósággal. (Emellett franciául és olaszul is énekel.) Független művészként Octave figyelemre méltó sikereket ért már el eddig is: olyan neves helyeken és fesztiválokon lépett fel, mint az amszterdami Paradiso, a londoni Koko és a Montreux-i Jazzfesztivál. Most pedig Veszprémet fogja elcsábítani.

Peter Kern (AT) Ez a jó kiállású modern európai kovboj, Peter Kern, Ausztria egyik legtehetségesebb bluesgitárosa, olyannyira, hogy már 15 éves korában is rendszeresen ott állt Bécs különféle színpadain. Azóta rengeteget koncertezett otthon és külföldön, az USA-ban pedig ismert blueslegendákkal léphetett fel egy színpadon. A 2001-ben Memphisben megrendezett International Blues Challenge (IBC) győzteseként, valamint a 2025-ös horvátországi European Blues Challenge (EBC) döntőseként Peter továbbra is a blues színtér egyik kiemelkedő alakja. Új albuma öt hónappal ezelőtt jelent meg, Guitar Man címmel, amelynek címadó dalában részletesen eldalolja, hogy 7 évesen vett először gitárt a kezébe, édesanyja tanította neki az első akkordokat, amitől a mennyekben érezte magát, és egyből tudta, ha felnő, ezt fogja csinálni, mert így tud az lenni, aki valójában akar. Irigylésre méltó döntés és egyben dicséretes hozzáállás a részéről, hogy tartotta magát a kikötéshez, és végül valóban blueszenész lett, hisz az általában nem könnyű kenyér, de hát művelői nem is ezért csinálják, hanem mert: muszáj. Peter Kern széles repertoárjában klasszikus dalok és számos saját szerzemény is szerepel, inspirációi pedig a bluestól a rock ’n’ rollon át a countryig és a gospelig terjednek, amiket mind szenvedélyesen fog nekünk előadni Veszprémben.

The Dixielab (ES) A DixieLab egy öttagú spanyol, közelebbről sevillai zenekar, egy „élő zenei laboratórium” amelynek célja, hogy a múlt század elején New Orleansban kialakult jazz, a dixieland legrégebbi klasszikusait játsszák és másokkal megoszthassák. A zenekart öten alkotják, és jó sok hangszert szólaltatnak meg együtt: Paula Padilla (ének, ukulele), Matías Comino (gitár, bendzsó), Nacho Botonero (trombita, szaxofon, klarinét), Daniel González (nagybőgő), Pablo Cabra (dob, washboard – észak-amerikai népi hangszer), és nagyon komolyan gondolják azt, hogy a swinggel és a hot jazzel minél szélesebb rétegeket megismertessenek, így nem csak ismert slágereket értelmeznek újra és prezentálnak, hanem igyekeznek a műfaj legaljára leásni. Első lemezük Hear me Talking To You címmel jelent meg, és akkora sikert aratott, hogy számos hazai és külföldi fesztiválra meghívták őket, második albumuk pedig éppen veszprémi fellépésük előtt jelent meg júniusban, Come on, Swing me! (Live at Assejazz) címmel, aminek anyagát élőben vették fel otthon, Sevillában – ahogy a címéből is kiderül –: az Assejazz jazz klubban, és amit hallgatva néha úgy érezhetjük, hogy egy Woody Allen-film nyitójeleneteibe csöppentünk, hisz, mint ismeretes Woody bá is nagy rajongója a dixielandnek.

Keanan Eksteen (ZA) A dél-afrikai gitáros-énekes-dalszerző Keanan Eksteen ’23-ban már járt nálunk Veszprémben, azóta még izmosabb lett a srác, lassan úgy néz ki, mint Mark Wahlberg fénykorában. Keanan dalainak hallatán sokaknak beugorhat még Chris Isaak neve, mert van némi hasonlóság szomorkásan érzelmes zenéjükben és előadásmódjukban. Keanan is kedves, érzelmes, szexi, energikus old school rock and rollban utazik – nyilván mert tudja, hogy a csajok arra buknak. Keanan számára az első nagy áttörést három éve kiadott Dixie Clouds című száma hozta meg, amiből Dél-Afrikában hatalmas rádiós sláger lett, és mára a YouTube-on is 520 ezer körüli megtekintésnél jár a dal. Utána jelent meg egy 6 számos EP-je Forever címmel, és kijött debütáló albuma is, a Golden Fever. Legfrissebb szerzeménye az egy héttel ezelőtt megjelent Runner című dal, ami egy újabb instant nyári sláger, úgyhogy rendesen meg leszünk fürdetve dél-afrikai napfényben is Veszprémben.

CQMD (FR) A CQMD egy párizsi menetzenekar, nevük rövidítése pedig azt takarja: Ceux Qui Marchent Debout, ami kábé annyit tesz: „azok, akik állva járkálnak/menetelnek”. Ez máris megnyugtató, ülve sokkal nehezebb lenne nekik, pláne, hogy olyan hangszereket cipelnek magukkal, amiket a harmincas években használtak rezesbandák. A zenekar „heavy funk band”-ként aposztrofálja magát, és valóban, a legtöbb daluk annyira funky, hogy arra még James Brown is táncra perdülne (már ha élne), de zenéjük attól még érdekesebb és őrültebb, hogy ezt a funky hangzást rezesbandaként, trombitával, harsonával, szaxofonnal, szouszafonnal (nagy körtubával), dobokkal és bendzsóval állítják elő. De ami még ennél is érdekesebb, az az, hogy ezt az egészet át tudják ültetni reggae-re is, aminek (tíz másik albumuk mellett) Funky Stuff in a Reggae Style címmel egy egész lemezt is szenteltek. Jobbnál jobb feldolgozások vannak rajta, mi azóta a One Nation Under a Groove című Funkadelic-átiratukra táncolunk, amióta először meghallottuk, és addig abba sem fogjuk hagyni, míg ez a nemzet egy groove-ban nem egyesül. Csatlakozzatok hozzánk. Legyen tánc!

Mandalamarra (IT) A Mandalamarra egy 2020 óta működő, igen jókedvű olasz zenekar, melynek tagjai ének, akusztikus gitár, charango/ basszusgitár/hegedű/dob felállásban szólaltatják meg folkos, folk-rockos, rockos, néha még reggae-s, de mindvégig hamisítatlanul olasz hangulatú dalaikat, amikre, ahogyan azt például Non Svegliarmi című számuk klipjében is látni, akár még tangózni is lehet – vérmérséklet szerint. A zenekart előszeretettel hívják szervezők nyári fesztiválokra, mert mindig megcsinálják a hangulatot. Játszottak már Németországban, Svájcban, Hollandiában, tavaly pedig Szolnokon léptek fel, a Tiszavirág Fesztiválon, ahol szintén ment a fellépésük alatt a tánc meg a sikongatás, úgyhogy az idén Veszprémen a sor.