Nem lesz rövid bemutatkozás, de talán most van itt az ideje.
Gyerekként is vonzott minden, ami szép. Órákig el tudtam nézni a színeket, formákat, oviban nagyon érdekelt a divat is😃 már akkor is éreztem, hogy valami ehhez köt majd. Tiniként kezdtem el sminkelni magamat, de nem volt benne sok tudatosság és hát igen, a barátnőim szemöldökét is lelkesen formáztam (amiért utólag is bocsi lányok😅). Középiskolában nagyon szerettem a történelmet, imádtam verseket írni, érezhető volt, hogy mégsem reál irányban fogok továbbtanulni.
Majd két diplomát és egy szakmát is szereztem, eleinte marketingesnek készültem. Bár sosem dolgoztam kifejezetten marketingesként, egyáltalán nem bánom: ez a szemlélet rengeteget segít az oldalam építésében és abban, hogyan kommunikáljam azt, ami igazán a szívemhez közel áll.
Felnőttként, a pandémia alatt jöttem rá, hogy a smink számomra nem „csak” smink: önkifejezés, játék, varázslat. Egy eszköz, amivel finoman kiemelhetjük azt, ami már most is gyönyörű-ezt az üzenetet szeretném átadni a vendégeimnek.
A küldetésem, hogy megmutassam: a smink nem elrejt, hanem kiemel. Nálam nincs két egyforma smink, mert nincs két egyforma arc sem. Mindenki szép és egyedi a maga módján. Mindenkiben ott van az a kis plusz, amit érdemes megmutatni a világnak.
Azt szeretném, ha a vendégeim magabiztosnak éreznék magukat és nem azért, mert smink van rajtuk, hanem mert végre ők is úgy látják önmagukat, ahogy én látom őket: szépnek, ragyogónak, egyedinek, értékesnek. Onnantól, hogy ez a magabiztosság megjelenik az arcukon, az egész életükre hatással lesz. Mások is komolyabban veszik, de ami még fontosabb: ők is tisztelik saját magukat. Ez nem a külsőségről szól, igazából lelki síkon kell megszeretni önmagunkat, hogy a világ felé is kedvesen tudjunk fordulni és ehhez apró lépésként jó eszköz, ha elkezdjük magabiztosabban érezni magunkat.
Köszönöm, hogy itt vagy. Remélem egyszer személyesen is találkozunk💋💄
fotó:
@alexandr.szalai
#sminkesvagyok