2026. május 5-én a Dunaújvárosi Egyetem adott otthont az INTERREG Duna Régió Program – Danube4SEecosystem projekt National Transfer Workshopjának, amelyet a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. szervezett a jövő innovátorai számára. 👀
👉Az eseményen széles résztvevői kör képviseltette magát, többek között az akadémiai és egyetemi szféra, társadalmi vállalkozások, valamint minisztériumi és önkormányzati delegáltak. Bemutatásra kerültek a projekt főbb mérföldkövei és eredményei, elősegítve a projekt hosszútávú fenntarthatóságát.
🎓Az esemény részeként valósult meg továbbá a Co-Creation Workshop, ahol az ELTE és a Dunaújvárosi Egyetem hallgatói mérték össze tudásukat.
#KDMFÜ #DUE #ELTE #KékDunaZöldtérség #BácsKiskun #Fejér #Tolna
📣Friss híreink elérhetőek az alábbi linken:
https://kdmfu.hu/hirek/
🔹Május 31-ig jelentkezhetnek a települések a Virágos Magyarország versenyre
🔹Kalocsán keresztül vezet a Tour de Hongrie második szakasza
🔹El Tamino: május harmincadikán Koppányszántóról indul a túra
🔹Fókuszban: a XV. Sárkányhajó Kupa – a Fókuszban Podcast vendége: Bolvári Ferdinánd
🔹Tamási idén is jelentős támogatást nyújt a civil szervezeteknek
🔹Folyamatos a munka Pakson
#KDMFÜ #Kékdunazöldtérség #Bácskiskun #Fejér #Tolna
🟦🟩Büszkék vagyunk az Interreg Danube program támogatásával megvalósított, „TRANSFER Danube InTegRAted moNitoring System For agro-climatic risks within DanubE Region” – Integrált Monitoring Rendszer az agro-éghajlati kockázatok nyomon követésére a Duna régióban című (röviden TRANSFER Danube) projektünkre, amelynek fő célja a Duna-régió alkalmazkodóképességének és kapacitásainak erősítése az éghajlatváltozással szemben, valamint a környezeti kockázatokhoz kapcsolódó, transznacionális katasztrófakezelés összehangolása ökoszisztéma-alapú megközelítéssel.👀
🌊A Transfer Danube projekt:
✅Segíti a mezőgazdaság alkalmazkodását az éghajlatváltozás hatásaihoz – aszályok, árvizek és hőhullámok kezelésére.
✅Létrehoz egy Duna-régiós e-platformot, ahol elérhetők az éghajlati, vízügyi és mezőgazdasági adatok.
✅Felhívja a döntéshozók és a mezőgazdasági szereplők figyelmét az éghajlatváltozás hosszú távú következményeire.
📆Megvalósítási időszak: 2025.04.01. – 2027.09.30.
🟦🟩A Transfer Danube projekt megvalósításában Ügynökségünk partnerként vesz részt. A projekt magyaroroszági koordinálását Kocsis Eszter Mimi, a KDMFÜ Nonprofit Kft. nemzetközi menedzsere végzi.
🌐Bővebb információ: https://kdmfu.hu/transfer-danube-hu/
#KDMFÜ #KékDunaZöldTérség #BácsKiskun #Fejér #Tolna #InterregDanube #TransferDanube
2026. május 9-én a KDMFÜ Nonprofit Kft. képviseletében Grónay Andrea ügyvezető is részt vett az V. Tolnai Zöldút Teljesítménytúra 20 km-es szakaszán.🚶➡️🚶♀️➡️
🥾A teljesítménytúra a vadregényes tolnai erdőkön és több településen keresztül vezetett, miközben a résztvevők testközelből tapasztalhatták meg térség természeti szépségeit és értékeit. Nem véletlen, hogy a rendezvény 2025-ben – kizárólag a túrázók szavazatai alapján – elnyerte a Hazai Legjobb Teljesítménytúra díjat. 🏆
🥾A 20 km-es útvonal Szakályról indult, érintette a Geodéziai tornyot, a Diósberényi Német Nemzetiségi Tájházat és a Regölyi Kapos-partot is. A túra egyik legkülönlegesebb élményét a Kapos folyón történő tutajos átkelés jelentette. 🚣♂️
A szervezők célja idén is az volt, hogy a sport és a közösségi élmény mellett bemutassák a résztvevőknek Tolna vármegye természeti kincseit, vendégszeretetét és egyedülálló hangulatát.👀
👉Az egyik állomáson Budai Vajk Ildikó, Regöly település polgármesterével is lehetőség nyílt egy rövid szakmai egyeztetésre, ahol szó esett a túra szervezésének tapasztalatairól, a települési fejlesztési elképzelésekről és a jövőbeni tervekről is. A beszélgetés során egy későbbi, hivatalos találkozó lehetőségét is megbeszélték, amelyen a közös kapcsolódási pontokat, fejlesztési lehetőségeket és programokat tekintik majd át.👀
Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek a túra teljesítéshez! 👏
#KDMFÜ #KékDunaZöldTérség #BácsKiskun #Fejér #Tolna #TolnaiZöldÚt
2026. május 7-én került megrendezésre a Karrier – workshop sorozat program foglalkoztatási workshopja, Székesfehérváron.
👩🏫Az esemény előadója Markovits-Tűzkő Boglárka volt, aki trénerként, business és team coachként, valamint HR szakemberként több mint 25 éves tapasztalatával osztotta meg gyakorlati tudását az érdeklődőkkel.👀
👉A workshop során a résztvevők hasznos és a mindennapokban is alkalmazható ismereteket kaptak a karrierfejlesztés, a foglalkoztatás és a megoldásfókuszú szemlélet témájában. Az előadás kiemelt figyelmet fordított az egyéni erősségek felismerésére és a szakmai fejlődési lehetőségekre.
🟦🟩Az eseményen részt vett Grónay Andrea, a KDMFÜ Nonprofit Kft. ügyvezetője is.
#KDMFÜ #KékDunaZöldTérség #Bácskiskun #Fejér
Tisztelt Követőink!
Szeretettel meghívjuk Önöket a „Fókuszban a klímaváltozás – Fenntartható szőlő- és borágazati szakmai konferencia” című rendezvényre, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervez, együttműködésben a Herman Ottó Intézettel. A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. szakmai partnerként támogatja az esemény előkészítését és lebonyolítását.
👉A konferencia célja, hogy átfogó képet adjon a klímaváltozás szőlő- és borágazatra gyakorolt hatásairól, valamint bemutassa a fenntartható termesztési és borászati megoldásokat, innovációkat és alkalmazkodási lehetőségeket. Az esemény során elismert szakértők osztják meg tapasztalataikat többek között a globális felmelegedés hatásairól, a növényvédelmi kihívásokról, valamint az új, rezisztens fajták szerepéről.
🟦🟩A program részeként bemutatásra kerül a KDMFÜ Nonprofit Kft. partnerségével fejlesztett online Dashboard felület, amely a nemzetközi partnerségben megvalósított Climate_CRICES projekt keretében készült, és a termelők számára nyújt támogatást az adatalapú döntéshozatalban és a klímaadaptációban.👀📈
📆Időpont: 2026. május 26. (kedd), 10:00–15:00
📍Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.)
☝️A rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2026. május 21. 12:00 óráig jelezze az alábbi felületen⬇️
🌐https://www.hermanottointezet.hu/fokuszban-a-klimavaltozas
Bízunk benne, hogy személyesen is köszönthetjük a rendezvényen és együtt gondolkodhatunk a szektor jövőjéről.👀🤝
#KDMFÜ #KékDunaZöldTérség #BácsKiskun #Fejér #Tolna
Május 5-én elindult az Agroturizmusra FEL! vállalkozásfejlesztő és közösségépítő roadshow, amelynek első állomása Noszvajon volt, a Nomád Hotel & Glampingben.
👉Az országos, tíz állomásból álló roadshow vidéki mikro- és kisvállalkozások – különösen az agro- és ökoturisztikai, valamint gasztronómiai területen működők – számára biztosít gyakorlatorientált, inspiráló és közösségépítő szakmai találkozót. Az eseménysorozatot a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete valósítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium Üzleti Környezet Fejlesztési Program támogatásával.
✅Kellemes hangulatú, inspiráló szakmai nap volt, sok hasznos információval, értékes beszélgetéssel és kapcsolódásokkal.
👉A program során szó volt a vállalkozói jólét fontosságáról, és a kiégésről. A térségi agroturisztikai szolgáltatók kerekasztal beszélgetésben osztották meg tapasztalataikat és a működésből adódó örömöket, kihívásokat. Délután pedig vállalkozásfejlesztési workshopon praktikus fejlesztési folyamatokat ismerhettek meg a jelenlévők.
👉Élmény volt megtapasztalni a helyszín vendégszeretetét, elfogyasztani a finom ebédet és a jelen lenni a Nomád Noszvaj különleges hangulatában. 🌿
Külön meglepetés volt, hogy a Közép-Duna Menti Kiemelt Térségből is ellátogattak termelők: a keceli AszalvaJó családi gazdaságból Csonka Miklós és felesége, Márti is sok hasznos információt szerzett a tervezett agroturisztikai szolgáltatásuk kialakításához. 👀
🟦🟩Ügynökségünket az eseményen Lakó-Tóth Edit, vezető projektmenedzser képviselte.
#KDMFÜ #KékDunaZöldTérség #BácsKiskun #Fejér #Tolna
Anyák napja alkalmából Dsida Jenő soraival köszöntjük az édesanyákat és a nagymamákat.
„A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, – csak egy pillanatra,
Hadd csókolom meg kezedet!”
#KDMFÜ #Kékdunazöldtérség #Bácskiskun #Fejér #Tolna #Anyáknapja
👉A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. A legtöbb országban május elsején, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában viszont szeptember első hétfőjén ünneplik. 👀
#KDMFÜ #Kékdunazöldtérség #Bácskiskun #Fejér #Tolna
Sikeresen lezajlott az Interreg Danube program TRANSFER Danube projektjének első éves felülvizsgálati találkozója, amelyet 2026. április 21–22-én rendeztek meg a bulgáriai Pazardzhikban.👀
👉A másfél napos esemény során a partnerek áttekintették a projekt első évének eredményeit, a megvalósított tevékenységeket, valamint a pénzügyi és szakmai előrehaladást. 📈📊A programban kiemelt szerepet kaptak a projekt célkitűzéseihez kapcsolódó szakmai egyeztetések, a jövőbeli feladatok meghatározása, valamint a partnerségen belüli együttműködés erősítése.📝🤝
A találkozó hozzájárult a projekt hatékony megvalósításához és a Duna-régió agroklimatikus kockázatainak integrált monitorozását célzó együttműködés további erősítéséhez.👥🤝
🟦🟩Az eseményen Kocsis Eszter Mimi, a KDMFÜ Nonprofit Kft. nemzetközi projektmenedzsere vett részt.
#Interreg #InterregDanube #TransferDanube #KDMFÜ #KékDunaZöldTérség #BácsKiskun #Fejér #Tolna