Mai #refresherart sorozatunkban Alekseev Alex (
@_durvalex ) animációs művészt mutatjuk be. Ismerjétek meg izgalmas munkásságát az alábbi bemutatkozásából és kedvenc munkáiból!
“Alex vagyok 24 éves, a MOME Animáció szakán vagyok hallgató.
Jelenlegi munkásságom nagy része promó animációkból áll melyeket többek között készítettem a Citymatinénak, a Káosznak, vagy a Budapest Calling-nak, de volt szerencsém már animációs videóklipet tervezni / animálni.
Már gyerekkoromban is jelen volt az animáció, mivel a szüleim is ezzel foglalkoznak. Középiskolában szintúgy animáció szakra jártam, de akkor még nem annyira mélyedtem el benne, a zene és a filmipar világa jobban érdekelt. Ekkor elkezdtem hangmérnökként beépülni a filmszakmába. Szépen lassan eszméltem rá arra, hogy valójában mennyire körülményes egy film gyártása (főleg Magyarországon). Úgy éreztem mégis más úton kell haladnom, így jött újra szóba az animáció, és kezdtem el újra rajzolni. Ez életem egyik legjobb döntése volt.
Durvalex mellett DJ és Producer is vagyok Axeev (
@_axeev ) artist néven. 13 éves korom óta írok elektronikus zenéket, ez a szenvedélyem már több mint tíz éve része az életemnek. Trackjeimet már nemzetközi szinten játszották, például a Tomorrowland-en is. Az én nevemhez köthető például a “Shaktala Baktala” című szám.
Mindemellett a Babar fesztivál szervezésében is részt veszek.
Nagy álmom, hogy a jövőben még több videóklipet animálhassak, a közeljövőben pedig saját kisfilmmel tervezek durrantani.”
#refresherhu